Tegnap először Székesfehérváron "botlottam" tüntetőkbe. Épp szülői értekezletről jöttem, és meglepve tapasztaltam, hogy a város főtere tele van emberekkel. Kiderült, hogy a kormányfő lemondását követelik. Jellemző, hogy - mivel én nem nézek tévét-, fogalmam sem volt arról az ominózus beszédről, ami az embereket végül is összefogásra ösztönözte.

Jaj, milyen nehéz leírni a szavakat! Minden egyes leírt szó információ azoknak, akik NEM voltak ott. De én ott voltam, és TUDOM, hogy nem csőcselék gyülekezete volt! Én is csak azért álltam meg, mert naponta érzem, hogy tervezhetetlenné vált a jövőnk.
Szülőin elmondta az osztályfőnök, hogy ma már szinte minden gyerek leérettségizik, hiszen a ketteshez mindössze húsz százalékot kell teljesíteni.
Mi ez, ha nem elértéktelenedés?

Furcsa volt ott állni a tömegben, és nézni az arcokat. Azt éreztem, hogy olyan emberek vannak az utcán, akik éppen olyanok, mint én. Fiatalabbak, öregebbek, akik nem tudják elképzelni a jövőjüket.
Vajon ez a történelem?

Igen. Azt hiszem, ez a történelem.
A gyerekeimmel este elmentünk a Parlament elé. Azt szerettem volna, ha saját szemükkel látják, mi történik. A Parlament előtt elég nagy tömeg volt, és lehetett érezni, hogy abszolute spontán az egész szerveződés. Tíz órakor már kezdett ijesztővé válni ez a spontanitás.
A tömeg figyelmét valami módon ébren kellett tartani. Így (amennyire én láttam), válogatás nélkül bárki szót kaphatott a rögtönzött pódiumon, minek következtében egyre inkbb politikai kampányolás jellegű lett a szónoklat. Fél tizenegy körül egy fekete ruhás köpcös ember arra szólította fel az embereket, hogy vonuljanak a tévé székháza elé, de azonnal levették a mikrofonról a hangot. A férfi, aki a szónoklatok levezénylését magára vállalta, azonnal elhatárolódott ettől a felszólítástól, és arra kérte az embereket, hogy ne engedjenek a provokációnak, és maradjanak ott, mert ahogy mondta: a mi erőnk abban van, ha együtt maradunk; a harcban csak elbukhatunk.

Kicsit bosszantó ma látni, hogy az összeállításokban igyekeznek úgy feltüntetni a tegnap esti eseményeket, mintha csőcselék gyülekezete lett volna. Szinte csak és kizárólag a tévé székházáról vetítenek képeket, pedig azok a tüntetők igen kis százalékát jelentették.
Hogyan lehet elhatárolódni a randalírozóktól egy ilyen méretű tüntetésen, ha a médiában szinte csak erről jelennek meg híradások?
Pedig volt valami felemelő abban, hogy több ezren ott álltak védtelenül, és semmi mást nem akartak, csak jelenlétükkel kifejezni elégedetlenségüket. Volt, aki zsemlét osztogatott, volt, aki ásványvizet. Érezni lehetett, hogy ereje van az összefogásnak.