Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Szabadulj!		2006.10.05. 12:50
Állj meg egy percre. Csupán egyetlen egyre! És nézd, fölötted az ég, bár távolinak hiszed, mégis ismered! Valaha ott repültél. Valaha… rég. Amikor még nem verted fejed a fellegekbe, s nem raktál mázsás köveket arra a hatalmas lánggal égő vágyra, melynek mára csak parazsát ismered. Mikor még lenn járt az Istened a Földön, s Te sólyomlelkű, könnyűléptű álom voltál. Nézz az égre, melynek minden szeg-zugát ismered! És ne engedd, hogy élve temetett legyen a Lelked! Tépd le a megszokás láncát, s vágd arcába ripők előítéleteknek, kik szerint ez lehet csak természetes, hogy belenyugodj öröklött sorsodba Te is, mint ők! Lelked sólyomszárnyon szálljon, túl minden határon, a végtelenben, és éleszd, tápláld csak újból a lángot! Vess lobot hideg házak mohlepte pincéjébe, de úgy ám, hogy ropogva reccsenjen az üszkös gerenda a padláson! Szabadnak születtél! Ne tűrj kordát s zabolát senkitől, mert belepusztul halhatatlan lelked! Elemészt belül a tűz, vagy elnyel a hatalmas űr, mit magad helyén találsz, ha nem szöksz meg, ha most nem menekülsz! Állj meg egy percre. Csak egyetlenre! Aztán szállj! Tiéd a Végtelen! Száguldj a fennsíkok s bércek fölött, aztán fel az égbe, s nézd meg, hogy a csillagok másik oldalán van-e fény! S légy a legfényesebb mind között!

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk