Pipacsokat láttam a hóban!
Gyönyörű volt! A fehér takaróban ott hajladoztak a tűzpiros virágok.
Tudom, most azt hiszed, képzelődöm, és te biztosan tudod, hogy ilyen nincs.
De én LÁTTAM!
Persze már megtanultam, hogy jobb, ha nem mondom el senkinek, amit látok, mert amit más nem lát, azt én sem láthatom. Ez evidencia. És ha mégis, akkor egy kézlegyintéssel elintézik: túl élénk a fantáziája. Ez persze a jobbik eset, de most ha a pipacsokra gondolok, olyan jókedvem lesz, hogy nem is fontos, hogy elhiszed-e.
Mások vagyunk. Mindenki más. És mindenki kicsit szomorú lesz a gondolattól, hogy neki titkolnia kell, hogy ő más. Pedig nem is más, csak éppen annyira, mint te vagy én. Én látom a pipacsot a hóban, te érzed a fényt a sötétben, ő hallja a csendet… Nem olyan nagy dolog. Mégis, jobb, ha ezekről nem beszélünk, csak a latyakról, és a mindent elborító szennyről, mert azt mindenki látja. Arról nyugodtan beszélhetsz. Azzal nem okozol zűrzavart, azon nem kell gondolkodni, és összeborulhatsz a többiekkel, hogy szép lassan tönkre megy a világ.
Francescora gondolok, amint billegve megy a háztetőn, de eszébe se jut, hogy lezuhanhat. Csak azt a verebet látja. Csak egy pillanatra szeretné tenyerébe zárni. A madarak nem aggódnak a mag miatt. A madarak röpülnek.
Ha egy pillanatig a tenyerébe tarthatná, talán ő is szabad lehetne végre. Óvatosan lépked. Nem a magasság miatt, hanem hogy el ne riassza a pillanatot. El ne riassza a madarat. A szabadságot. És talán a madár is érezte, hogy most ő fontos dolog, hagyja hogy Francesco tenyerébe fogja. Megsimogatja, egy csókot nyom a madár fejére, és aztán hagyja, hogy a madár messzire szálljon. Már ő is vele repül. Most már ő is szabad.
Vajon, ha Francesco szegénynek születik, akkor is szent lesz belőle? Vagy csak a választott szegénység teszi igazán naggyá? Aki már aludt paplanos ágyban, csak az tudja, hogy a boldogság az valahol máshol van. Persze a szegénységet sokan választhatnák, mégsem teszik. Túl nagy a kísértés, hogy a boldogság mégis pénzért vehető.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
