Felemelte az egyik, vállára vette, de alig lépett párat, a fiú olyan nehéz lett, hogy nem bírta tovább a súlyát, oda szólt a másiknak:
- Segíts már! Olyan nehéz lett ez a gyerek, hogy ha megszakadok se bírom tovább egyedül cipelni!
Fogja a másik vadász a lábánál fogva, amaz a hóna alá nyúl, de a fiú lépésről lépésre nehezedik. Az erdő közepén aztán szépen le is rakják egy fa alá.
- Valami bűbáj van ezen a gyereken! -mondja az első vadász.
- Én is azt gondolom, komám! Jobb, ha itt hagyjuk, mert a végén még valami rontást hoz ránk.

Hát így történt, hogy a fiú ott maradt a fa alatt megfagyva. Hanem a fáról ekkor lemászott egy lány. Bár hideg tél volt, mégis csak egy könnyű ruha volt rajta, de egyáltalán nem látszott rajta, hogy fázott volna. Nézte, nézte a fiút.
- Milyen szép a mosolya! Szegény fiú, hogy itt így kellett megfagynia az erdőben! -szomorkodott magában a lány, és sírni kezdett. - Hát te meg miért sírsz? -kérdezte csodálkozva, és a lányra mosolygott.
Hanem a lány megijedt tőle, széttárta két kezét, és felrepült az egyik faágra.

- Nahát! A lányok még repülni is tudnak?- csodálkozott el a fiú.
Sok mindent hallott már a lányokról, de hogy repülni is tudnának, azt még sosem hallotta. De megszokta már, hogy az emberek furcsák néha.
- Jaj, gyere le! Nem akartalak megijeszteni! Csak mindig azt hittem, hogy egyedül vagyok az erdőben.
De a lány csak ült a fa ágán, és mint valami riadt madár nézett le a fiúra nagy kerek szemeivel. Hanem a fiú elővette furulyáját, és addig addig fújta, nézett a lányra esdeklő szemmel, míg az végül lejebb, lejebb mászott az ágakon, s talán maga se vette észre mikor végül a fiú elé lépett, súgy hallgatta a muzsikaszót, mint akit megbűvöltek. A fiút is egészen megbűvölte a lány, és el sem akarta hinni, amit érzett. Meleget érzett. Meleg volt a lány körül. Ha meleg van, akkor a hó elolvad. Így tudta a fiú. Hanem a hó nem akart elolvadni. A meleg viszont teljesen átjárta a fiút.

- Nem fázol így? -kérdezte a lányt, de az nem válaszolt.
- Te néma vagy? Nem tudsz beszélni?-kérdezgette tovább.
- Túl sokat kérdezel! Inkább figyelj egy kicsit. Nem is ismersz! Ismerj meg, ha tudni akarod, ki vagyok.- szólt csengő hangon a lány, és hosszan a fiú szemébe nézett.
- Te tudsz repülni? -kérdezte a fiú.
- Mindenki tud repülni aki akar. -mondta könnyedén a lány, és hogy beizonyítsa igazát, megint felrepült az ágra.
- Jaj, gyere vissza! -kérte a fiú.- Fázom, ha nem vagy itt.
- Csak ha megígéred, hogy csendben maradsz és figyelsz.
A fiú persze mindent hajlandó lett volna megígérni, csak ez a repkedő csaj visszajöjjön mellé. Nem is a repülés érdekelte belőle igazán, hanem a meleg. A meleg, ami nem olvasztotta meg a havat. Ez igazán nem fért a fejébe! A repüléssel még megbarátkozott volna. De kellett neki a lány közelsége. Kellett a melege. Hát elővette furulyáját és csak nézte nézte a lányt, aki egyre közelebb és közelebb merészkedett hozzá. Végül aztán abba hagyta a muzsikálást és csak figyelték egymást.

- Beszél a lány szeme! -állapította meg mosolyogva magában a fiú. Elmondja nekem, hogy ő is városból menekült az erdőbe. A repülés miatt. A repülés miatt menekült ide. Nem értették meg őt sem. Nem érteték az emberek, hogy lehet, hogy egy lány repül, mikor az ember nem képes repülni. Ketrecbe akarták zárni és mutogatni. Mutogatni, hogy íme itt a lány, aki repülni tud. Valami érthetetlen jelenség, ami csak arra jó, hogy mutogatni lehessen. De a lány megszökött előlük. Elrepült az erdőbe. Aki repülni tud, az szabadnak született.

Igen! Ezt mind elmondta a lány szeme, és mikor az látta, hogy a fiú megértette, egyszercsak közel hajolt hozzá, és megcsókolta.
- Most már soha többet nem kell fáznod! -mondta szelíden.
- Most már soha -ismételte a fiú kábultan.