Az utolsó nap

- Jövök már! –rohant le a lépcsőn Ernő.
- Egy órája rátok várok –dörmögött az ajtóban Balázs.
A két gyerek bepattant a kocsiba, Ernő indított. Őrület, hogy miért nem tudnak időben elindulni!
Mikor Julcsi kiszállt a kocsiból, még visszamosolygott:
- Tudom! A kocsi mögött.
Ernő elmosolyodott. Hiába tudja, hogy Julcsi 15 éves. Sose fogja megszokni, hogy felnőtt. Balázs valahogy más. Ő lassan már igazi férfi, bár ezzel a össze-vissza kalimpáló kezeivel elég idétlen, de Ernő rendkívül büszke volt a gyerekeire.
Még mielőtt indított volna, megszólalt a telefonja. Julcsi volt az.
- Itt felejtettél valamit?
- Nem dehogy, csak tudni akartam meddig vagy ma?
- Délután beszaladok nagyapádhoz, aztán este megyek Balázsért az uszodába. Ott találkozunk.
- Rendben! –csengett vidám hangon a válasz.

Julcsi iskola után elégedetten állapította meg, hogy végre itt a tavasz. Igen! Pont így képzelte el. Ez az a nap, amire annyira várt. Nem tudta volna megmondani, miért pont ez, de tudta, hogy eljött az idő. Ettől valahogy végtelen nyugalom áradt szét benne. Vége lesz hát. Vége! Nincs több szenvedés, nincs több verseny. Délelőtt elosztogatta a pénzét az iskolában; neki már úgysincs szüksége rá. A táskájában ott volt a kötél. Gavrostól megtanulta hogy kell csomót kötni. Tuti csomózás. Egy pillanat alatt roppan a csigolya. Gavros falmászó. Mindent tud a kötelekről, tudta, hogy száz százalékig megbízhat abban amit mond.
Arcát a nap felé tartotta. Engedte, hogy a sugarak szelíden cirógassák. Nagy dolog, hogy megszülethetett, de elég volt. Elfáradt. Pihenni szeretne.

Délután hatkor Edit hiába várta Julcsit az uszodába. Hazatelefonált, Balázs már épp indult edzésre, de azért még felvette.
- Nem tudod, mi van Julcsival? Még nincs itt, pedig már vízben kellene lennie.
- Fogalmam sincs. Itthon csend van –válaszolta egykedvűen a fia.
- Nézd már meg, nincs-e a szobájába?
Balázs az ajtóhoz lépett. Be volt zárva.
Bekukucskált az ajtón. A kulcs belül volt.
- Julcsi! –dörömbölt az ajtón. Rossz érzése támadt.- Bezárkózott, és nem felel – mondta a telefonba.
- Törd be az ajtót –üvöltötte rémülten Edit.
Balázs belerúgott a zárba. Csak filmeken látta eddig hogyan kell ezt csinálni. Az ajtó elsőre kivágódott.
Julcsi ott lógott a szoba közepén a kötélen.

Az élet megy tovább

Mikorra a rendőrök kihallgatták a család tagjait és Julcsi holttestét is elvitték, már éjfél is elmúlt. A három ember hirtelen magára maradt, és nem volt mit mondaniuk egymás számára.
Edit bevonult Julcsi szobájába, Ernő leült a gép elé, Balázs meg kivonult a konyhába, és keresett valami ennivalót.
Edit csak nézte a kötelet, és arra gondolt, a többi tanítványa már biztosan békésen alszik. Julcsi volt a legtehetségesebb mind közül.
Világbajnok lehetett volna belőle. Aztán eszébe jutott, hogy megígérte Sárika néninek, hogy kiváltja a gyógyszerét, de azt is elfelejtette. Nem baj, majd holnap kiváltja, ma már úgysem zavarhatja ilyen későn.
Holnap. Holnap. Az első nap Julcsi nélkül. Tegnap még itt volt. Itt aludt ezen az ágyon. Magához szorította a mackóját, ezt az idétlen zöld mackót, amit ki nem állhatott. Tegnap még az élet olyan volt, mint bárki másnak. De mi lesz holnap? Értelmetlenül csengett a szó: HOLNAP.
Edit magához szorította Julcsi zöld maciját, és előre hátra billegve kántálta:
- Julcsi. Julcsi. Julcsi.

Ernő belépett a szobába, Edit mellé ült, átölelte a vállát, és vele együtt billegett.
- Az élet megy tovább! Az élet megy tovább! Nem a te hibád! Nem a te hibád! Ő döntött! Ő döntött.
Edit mintha csak most tért volna magához.
Felpattant az ágyról, és üvölteni kezdett.
- De igenis az én hibám! Megöltem! Túl hajtottam! Azt akartam, hogy világbajnok legyen belőle! Miattam halt meg! Miattam!
Ernő próbálta átölelni.
- Nyugodj meg, Kedvesem! Nyugodj meg! Elment! Elment! Hát nem érted?
- Nem mehetett el –kiabálta eszelősen Edit. –Vissza fog jönni Nem mehetett el.
- Ne csináld ezt, kérlek! Ne csináld! - kezdte Ernő elveszíteni az önuralmát, érezte, hogy mindjárt kitör rajta a zokogás – Én egyedül nem vagyok képes ezt végig csinálni, csak veled… Ne csináld! Hallod!
Edit teljesen összeomlott. Leguggolt a földre, és csak hajtotta a magáét.
- Miért tetted ezt? Miért? Miért tetted ezt velem, Julcsi? Miért?
- Itt van a naplója – mutatta gyámoltalanul Ernő Editnek, a kis füzetet, de Edit csak üveges szemekkel bámult maga elé.
- Miért tetted ezt, kislányom? Miért?

Ernő kiment a szobából, leült a gép elé. Elkészíti Julcsi honlapját, felteszi a naplóját.
Az első mondat így szólt:
- Keressük együtt a választ: MIÉRT?