Sára már tizenhat éves is elmúlt, de még sosem volt szerelmes. Persze nem csodálkozott rajta. Ugyan kinek kellene egy ilyen dagadt, tokás, pattanásos csaj, akit ráadásul nem érdekelnek csak a versek!
Hiába mondja az apja, hogy "csak szólj kislányom, ha valamire szükséged van", amire neki szüksége lenne, az nem kapható bankkártyára.
Egy fiúra lenne szüksége, akinek ő kell. Éppen ő. Aki nem tudja róla, hogy az apja menő vállalkozó, és nem csak azért akar barátkozni vele, hogy örökké lerámolja egy kis fűre.
De ilyen fiú úgy sincs! A fiúknak mindig csak a jó csajok tetszenek, az egyszál bélűek, akik csak dumálnak a semmiről, és nem kell nekik órákat nyomni a szöveget, míg nekidőlnek a falnak. Igen. Pontosan tudta, hogy ez így van, és a "belső kisugárzás" csak a felnőttek rossz dumája, hogy ne kelljen azt mondaniuk:
- Ugyan már! Nézd meg magad a tükörben! Kinek kellene egy ilyen elszabott liba.

Soma néhány házzal arrébb teljesen mást gondolt Sáráról. Imádta, ahogy a lány zavartan hátradobja a táskáját a vállán, ahogy mindig megigazítja a haját mikor köszön neki, és micsoda csípője van! Te jó ég! Végre egy csaj, aki úgy néz ki mint egy nő. Iszonyú ahogy ezek a lányok végig lejtenek újabban az utcán. Mintha mind anorexiás volna, és csak bámulják a hülye kirakatokat, és egyszerűen nem lehet velük miről beszélni. És akkor itt van ez a Sára, és csak néhány háztömbnyire lakik.
Csak meg kellene szólítani...
De hát, biztosan nem az esete. Keresztül néz rajta! Észre se veszi.
Persze nem csodálkozott rajta. Kinek kellene egy ilyen sovány, szemüveges, pattanásos képű fiú?

Néhány nap múlva aztán váratlan esemény zavarta meg Soma reménytelen epekedését. Anyukája belehajtott Sára anyukájának a kocsijába. Szerencsére senki nem sérült meg. Kész röhej, itt élnek nem messze egymástól, és szinte még a nevét sem tudták a másiknak. Az anyák hamar szót értettek egymással, úgyhogy a nagy ijedtségre való tekintettel Soma anyukája meghívta Sáráékat vendégségbe. Találkozott végre Soma és Sára, a két rút kiskacsa.
Fél órányi beszélgetés után Sára már azt is elfelejtette, hogy minden tükröt utál. Csak Somát látta. Soma pedig nem akart hinni a szemének. Ott ült vele a világ legbájosabb teremtménye és nagyon úgy tűnt, csak arra vár, hogy megcsókolja végre.